RÁCZ BÁNYA REKULTIVÁCIÓJA

„… a bánya…. Ez az a hely, ahová már csak a legreményvesztettebb személyek mennek el dolgozni. Kegyetlen  munkakörülmények,  szégyenletesen  alacsony fizetés. Na és persze  a  rendkívül  rövid  munkaviszony,  amely után jobb esetben a kórház egy félreeső  és  olcsó  kórtermében  köt  ki  az illető. És ott sem marad sokáig…

Rosszabb esetben a kórház kiesik a sorból. Azonban a nyersanyagra szükség van, a  bányának működnie kell: újra és újra pótolni  kell  az  elhullott  dolgozókat.  És  a profithajhász tulajdonosokat nem igazán érdekli, honnan származik az új munkás. …”

A Rácbánya mára, egy használaton kívüli gödörré vált, mely zárványként  maradt meg a kialakuló települési szövetben. Gyakorlatilag ez a lyuk egy éktelenkedő sebhely a városi szövet ezen igen érzékeny részén. Egy sebhely  mely 9-10m-es partfalával válik ki a templom, iskola és családi házak által határolt környezetből. Ez a gödör óriási hiány, hiányzó része a lakókörnyezetnek. A felhagyott bánya legfontosabb jellemzője a hiány, amit megtestesít, a teljesség hiányának érzése. Ezt kell megragadni, azt a hiányzó földdarabot, ami ugyan nem veszett el de átalakult; átalakult, mégpedig egy óriási ordító lyukká, amely mostmár kiáltja, kéri a változást. A bánya, a lassan elmúló 2 emberöltő alatt az emberek hétköznapjaivá vált egy hétköznapi lényegtelen elem lett a rohanó világban, szinte már észre sem veszik, mi is az, amit mindennap látnak esetleg kutyasétáltatásra, frizbizésre használnak. Megszokták és a megszokás rombol! Nem megszokniuk kellett volna, hanem megszeretni.